Ajka-Padragkút Táncegyüttes
Egyesületünk 2002-ben alakult újjá. Művészeti vezetőnk Kádár Ignác, a Budapest táncegyüttes volt szólistája aki a Népművészet Ifjú mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos,2007.év Legjobb Férfitáncosa és a Nemzetközi legényes verseny többszörös győztese,valamint szinténtöbbszörös Zalai verbunkverseny győztes és Vásárhelyi László Vándordíjas.

A női tánckar vezetője Nagypál Anett Honvéd Táncszínház volt szólistája.
Csapatunk számos külföldi és hazai fesztiválon eredményesen és sikeresen vett részt. Jártak Bulgáriában, Finnországban, Törökországban, és testvérvárosunkkal Weizzel is szoros kapcsolatot ápolnak.
2007-ben A Zalai Kamara Tánc- Fesztiválon A víz szalad című koreográfiájuk 3. helyezést ért el, és Ramasz László megkapta a fesztivál szóló táncosi nívódíját is. 2010-ben pedig a fesztivál első díját hozták el folklór kategóriában és a Martin György Néptáncszövetség Nívódiját is magukénak tudhatják.
Egyesületünk tagjai rendszeresen járnak versenyekre tudásukat megmérettetni, ennek köszönhetően Ramasz László egy Aranysarkatyú, és a Nemzetközi Legényesverseny 1. 2. és 3. díjának birtokosa, a Zalai Verbunkverseny 1 helyezettje, Szabó Csaba, az együttes volt tánckarvezetője pedig A Népművészet Ifjú Mestere címmel büszkélkedhet, valamint a Zalai Verbunkversenyen 3. helyezést ért el.
Rendszeresen járunk Erdélybe, mert hitvallásuknak azt tartják, hogy a megtanult táncokat közvetlenül azoktól a parasztemberektől sajátítsák el, akik anyanyelvi szinten beszélik a táncot. Céljuk a magyar paraszti kultúra megőrzése és továbbadása a jövő nemzedéke számára.
Ajka és kistérsége kiemelkedően fontos számunkra, szeretnénk elérni, hogy a néptánc és néphagyományok szeretete és tisztelete azokhoz is eljusson akik nem művelik tevékenyen a népművészet egyik válfaját sem. Igen jó kapcsolatot ápolunk a város egyesületeivel így a Molnár Gábor alapítvánnyal, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, a Gyengén látók egyesületével, több nyugdíjas szerveződéssel és a városi civil egyesülettel, valamint több hátrányos helyzetű kistérségi faluban vezetnek gyermek együtteseket.
Minden évben ellátogatnak Erdélybe, hogy minél többet tudjanak meg azokról az emberekről akiknek táncait elsajátítani próbálják.


Please wait!