Anyák napjára
A mai nap két ünnepet is tartunk. A május 1-i hagyományos munka ünnepével ebben az évben egy napra esik Anyák napja. Az anyák napja ünnepéről és a hozzá méltó gondolatokról készítettem egy kis összeállítást. Köszöntsük fel őket, emlékezzünk meg a mai napon az édesanyákról!

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.
Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák süteményét az édesanyák számára.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
Székely Daniela - Édesanyámnak
Hogy mit érzek irántad,
Elmondani nem tudom.
De mikor egyedül vagyok,
Vigasztalsz, s megnyugszom.
Két karod, csitító szavad
Óvta, nevelte kicsi lelkem,
Ölelésedbe boldogságom,
S minden bajom elrejtem.
A sok jót, megannyi szépet
Meghálálni nem bírom,
Drága Anyám! Oly nehéz
Most minden szépet leírnom!
Messzeségben nem telik el nap,
Hogy eszembe ne jutna:
"Édes Anyám, drága lélek!
Mikor látlak újra?"
Fényességes tündöklő Nap,
Jó Anyám, ez vagy nekem,
Nincsen egyéb kívánságom,
Csak maradj mindig velem!



Csonka Imre | 2011. május 1. 13:49