Pünkösdi Szezonnyitó 2011 Siófok
Siófokon minden évben Pünkösd alkalmával kerül megrendezésre a Balatoni Szezonnyitó Ünnepség, amely a balatoni nyár kezdetét jelzi. A rendezvény múltja, az 1893-as évbe nyúlik vissza, amikor az akkori Siófoki Fürdőegyletek kezdeményezésére rendezték meg az első ilyen jellegű ünnepséget, amely napjainkra hagyománnyá vált.

A szezonnyitót a két világháború viharai sem gátolták. Mára, hiteles márkanévvé vált a régió egyik legjelentősebb programsorozata. Az elnevezést és a hozzá kapcsolódó logót Siófok Város Önkormányzata védette le a Magyar Szabadalmi Hivatalnál, így a városi rendezvény az egész balatoni szezon szimbolikus indulását is jelzi.

A Balatoni Szezonnyitó programsorozata ízelítőt kínál a turisták részére a siófoki nyári szezon színes és élményekben gazdag programjaiból és eseményeiből. Továbbá bemutatásra kerülnek a település újdonságai. Személy szerint az újdonságok címszó alatt én rögvest Siófok új sétálóutcájára ( Fő utca), valamint a Fő téren álló víztorony jövőbeni impozáns megjelenésére gondolok, amelyek legjobb tudomásom szerint sajnos, csak egy későbbi időpontra nyerik el a végleges arcukat. A város szépítéséért és fejlesztéséért tett ezen törekvések szerencsésebb ütemezése, minden bizonnyal pozitívabb összkép benyomásával távozó vendégeket eredményezne.
Fontos kiemelni a pünkösdi rendezvénysorozat kapcsán a Kálmán Imre Emlékplakettek jelentőségét is. A hagyomány szerint ezeket a díjakat évről-évre olyan személyek kapják, akik alkotóművészi munkájukkal hozzájárultak Kálmán Imre életművének megismertetéséhez, ápolják a Kálmán-kultuszt, s ez által a városnak is „hírnevet" szereznek.
Természetesen nem maradhat el az ünnepi felvonulás sem, amelyen néptáncosok valamint cigányzenekar kíséretében indul el az ünnepi menet, melynek élén díszes hintók haladnak. A menet áthalad a városon, így érkezve a Hajóállomásra, ahol Siófok polgármestere Balázs Árpád átveszi a „Nyár fővárosának" szimbolikus kulcsait, és ezzel „hivatalosan" is megnyitja a Balaton kapuit az ide érkezők előtt.

A rendezvény fő helyszínei a siófoki Hajóállomás és a Rózsakert, ahol a nagyszínpad színes műsoraival szórakoztatja a közönséget, de a Fő tér valamint a Kálmán Imre Kulturális Központ is színhelye a változatos eseményeknek.
A 2011. június 10. és 13. között megrendezésre kerülő 4 napos művészeti fesztivál rengeteg szórakoztató programmal várja a családokat.
Szerettem volna részletes programfüzettel kedveskedni az érdeklődőknek, de sajnos egyetlen Siófokkal vagy Balatonnal kapcsolatos idegenforgalmi oldalon vagy turisztikai nyomtatványban sem bukkantam a nyomára. (Szomorúnak találom, hiszen 2 hét van a rendezvényig, de az is lehet, hogy csak egyszerűen rossz kincskereső válna belőlem.)
Így a teljesség igénye nélkül, csak általánosságban a legfontosabb információk:
- Siófok, a nyár fővárosa
- A balatoni idegenforgalmi szezon nyitánya
- Kálmán Imre Emlékplakett átadása
- Hagyományos ünnepi felvonulás a Millennium parktól a Hajóállomásig
- A „Nyár fővárosa" kulcsának átadása


