Látnivalók Siófokon
Siófok nem csak a szórakozásra igen alkalmas hely, hanem rengeteg érdekességgel, szabadtéri műalkotásokkal is rendelkezik. Gyönyörű parkjai, szobrai és különféle építészeti alkotásai magukkal ragadják a tekintetet és az elmét egyaránt.

Igen érdekes látnivaló a Siófoki Kikötő, ahonnan a menetrendi sétahajók indulnak. A legnagyobb hajóforgalom itt zajlik a Balatonon.
A kikötő épülete előtti parkban áll a balatoni gőzhajózás 100., 125. és 150. jubileumára felállított emlékmű.
Északi szélén áll Vilt Tibor: Balatoni sellő című szobra (1974.) A mellette lévő parkban található Siófok régi nevezetessége a rózsakert, mely ismét feléledni látszik gondos kertészek munkája nyomán. A hagyományos Balatonátúszó versenyek célja is itt van, ezért 1997-ben Siófok városa az első balatonátúszó, Szekrényessy Kálmán emlékére mészkőszobrot állított e helyre.
A parkban tovább sétálva láthatjuk Somogyi József Halászok (1971), nem messze tôle pedig Varga Tamás: Karinthy (1997) szobrát.
A nyugati mólónál van a vitorláskikötő, valamint a város egyik jellegzetes épülete a Meteorológiai Obszervatórium, ahonnan az egész Balaton környéke az első viharjelzést kapja. Az állomás udvarát Borsos Miklós szobra, az Uránia díszíti.
A kikötő látnivalója még a vele egybeépült Sió-zsilip is. Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy 1863-ban Klein Károly és Botka László tervei alapján készült az első olyan zsilip, amely lehetővé tette a tó vízszintjének szabályozását.
A Petőfi sétány elején áll a régi Sió és Hullám szálloda (az épületek átalakítását követően jelenleg a Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézete működik itt), melyek ódon falai között számos jeles író, művész is megfordult.
A sétány jobb oldalán Siófok kedvelt sétahelyére, a Jókai parkra bukkanhatunk. A hűslombú, árnyas fák alatt sokan keresnek enyhülést.
Ugyancsak a Petôfi sétány közepén található a Thanhoffer villa (Horthy Miklós egykori fôhadiszállása) melyben jelenleg nyilvános könyvtár működik.
Az Aranypart több kilométeres ligetes sétányain, hatalmas területű szabadstrandjain, a nyár örömeit, pihenést, üdülést kereső emberek ezreit találja a látogató, de elé tárul a Balaton csodálatosan szép keleti-medencéje is, a túlsó part integető hegyeivel.
A Batthyány utcán visszafordulva a Mártírok útja irányába haladunk. A fürdőtelep legrégibb és legszebb épülete előtt, a volt Vitéz-Panzió kerítésén fehér márványtábla jelzi Karinthy Frigyes egykori nyaralóhelyét. Ebben a házban hunyt el 1938. augusztus 29-én a XX. század legegyetemesebb érdeklődésű és egyik legtermékenyebb magyar írója.
A Batthyány és Mártírok útja sarkán álló villa arról nevezetes, hogy Jókai Mór 1903-ban itt töltötte élete utolsó nyarát. Az épülettől pár méterre a kikötő felé található, az ún. Krúdy-villa. Az író ebben a házban töltötte 1914-től 1919-ig minden nyarát. Krúdy Gyulát egyébként egész életére szóló emlék kötötte Siófokhoz, ahol nyaranta Várady Gyula, Siófok fürdőtelep egykori bérlőjének vendége volt. Itt ismerte és szerette meg a nála 21 évvel fiatalabb Várady Rózsa Zsuzsát, akit később feleségül is vett.
A Sió másik oldalán Zamárdi fele haladva az ún. Ezüstparton vagyunk, ahol modern üdülők, szállodák épültek, lehetővé téve sok ezer ember üdülését. A tízemeletes épület északi oldala előtt a strandon helyezték el Marton László "Női torzó" című szobrát (1970.).
Visszafele haladva a városközpont felé látható a Foki-hegyi oktatási komplexum és lakótelep, valamint az 1968-ban felavatott Siófoki Kórház és Rendelőintézet épülettömbje. Siófok egyik legszebb, több alakos szobra Varga Imre "Elmúlt idő" című műve a kórház kertjében található. A parkot díszíti még Péterffy László "Kútfigura" című alkotása is (1970.).
Siófok központjában a Szabadság téren magasodik a 45 m-es Víztorony, amely a város egyik jellegzetes épülete. Guth Árpád és Gergely Jenő tervei szerint épült 1912-ben.
A Szabadság tértől délre a Fő téren áll a Polgármesteri Hivatal, illetve a Dél-balatoni Kulturális Központ, mely előtt áll Kálmán Imre mellszobra, Meszes Tóth Gyula alkotása (1961.).Kálmán Imre a siófoki születésű, világhírű operett komponista múzeuma - szülőházában - a róla elnevezett sétány 5. sz. épületében található.



Imre Csonka | 2010. július 26. 20:35