150 éves a Déli Vasút - siófoki peron - újratöltve

Siófoki sétánk során, már messziről megszólított bennünket egy lélegző acélszörny gőzsípjának összetéveszthetetlen füttyszava, mely az álmosan ébredő dél-balatoni város nyugalmát váratlan visításával törte meg.

A hang irányába indulva, hamarosan izgatott emberek és a gőzmozdonyokra oly jellemző szénfüst töltötte meg az utcákat. Megérkezve a vasútállomásra aztán, elénk tárult az áhitatos tömeggel körülvett műszaki csoda, mely zihálásával néma tiszteletet parancsolt a peronon gyülekező felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

Személyes rajongásom a gőzmozdonyok iránt, nagymamám csillogó szemű beszámolóiból és a családi legendárium elbeszéléséből eredeztethető. Gáspár dédnagypapa az első világháború előtt a Császári és Királyi (K. und K.) vasúttársaság fiumei (ma Rijeka - Horvátország) parancsnokságán dolgozott, majd a háború után költöztek Sümegre, ahol szintén egy fontos vasúti kereskedelmi csomópont irányítását vette át.

A készülődés és várakozás izgalma, a lázasan dolgozó műszaki személyzet látványa, a peronon filmező, fotózó zsurnaliszták hada, az acél, a gőz, az olaj, a szén, ugyanúgy magával ragadták a ma emberének fantáziáját, mint anno tehette ezt 150 évvel ezelőtt.

A kulisszák mögött, mutatva a korabeli technológia vízigényét, egy tűzoltó autó pumpálta rendületlenül tömlőjével ezt a nélkülözhetetlen és csodálatos elemet, mely gőzzé válva, végül mozgásra bírta az acél és a mérnöki képzelőerő eme roppant alkotását.