Balázs Enikő 50 Nő című fotókiállítása megtekinthető Zamárdiban a Szent Kristóf Pincészetben

A kiállítás megtekinthető minden hétvégén péntektől vasárnapig 12- 21 óra között, a belépés ingyenes. Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel. Enikő a következőképpen vélekedik a fotózásról mint művészetről:

Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember felfedezte a rajzolást és a festés művészetét, már megörökítette magát és az őt körülvevő világot. A civilizáció fejlődésével, a sok új technológia lehetővé teszi, hogy életünket filmen vagy elektronikus képeken dokumentáljuk. Amit aztán az elkövetkező nemzedékek visszanézhetnek, csodálhatnak.

Már gyerekkorom óta foglalkoztat a művészet és már régóta szerettem volna fényképezni. 2007 óta kezdtem el foglalkozni hobbi szinten a fotózással, azóta a fényképezőgép számomra örök szerelemmé vált.


Created with Admarket's flickrSLiDR.

A fényképezést autodidakta módon kezdtem el tanulni,valamint szakmai képzéseken fejlesztem tudásomat. Képeimet digitális fényképezőgéppel örökítem meg, próbálom bennük a saját látásmódomat, stílusomat tükrözni.

A fotográfia minden területe érdekel, de az ábrázolások közül van néhány, amelyet minden másnál jobban kedvelek: az emberportré, divat és események megörökítése. Fontos számomra, hogy a kép visszaadja a pillanatnyi szépséget, az adott esemény hangulatát, modell karakterét.

Képek, pillanatok...

...a fényképezőgépemen keresztül.

Balázs Enikő honlapja

0 komment



  1. Magunkról

    Szent Kristóf Pincészet, Rendezvényközpont, Borétterem, Galéria

    H-8621 Zamárdi, Alsópincesor 4602/1. | HUNGARY | +36 30 936 5092

    Szent Kristóf Borpince, Pincegaléria és Borkert. Egész évben várjuk kedves vendégeinket saját termelésű palackozott és kimért minőségi borainkkal, melyeket helyben lehet fogyasztani és megvásárolni.

  2. Social

    Kövess minket a Twitteren:

  3. Térkép

  4. Galéria

    Galéria

  5. Aktivitás

    Aktivitás

    Hamarosan...