Friesz Kázmér írása - 1.rész

A lent és a kendert a legjobb minőségű földbe vetették. A jobbágyrendszerben, ha nem volt elég kenderföldje a községnek, béreltek a tihanyi apátságtól. A lakosság kezelésében lévő kenderföldeket minden évben évről évre osztották. Nagyon fontos volt a jó kenderföld.

Ezért mondták a bánatos arcú emberre, hogy „olyan arcot vág, mint akinek nem jutott kenderföld." A kender és a len terméséből (mag) vagy a feldolgozott fonalából kilencedet, tizedet is adtak a zamárdi jobbágyok, zsellérek az apátságnak, fonnyás címén. Ebben az időben a papság és a nemesség is használt ruházatához, háztartásához házivásznat, az úgynevezett parasztvásznat is.

A zamárdiak a Kőhegy alján (alsó pincesor), a Káposztáskertben, a Sáfrányvölgyben (téglagyári gödör) termelték a kender többségét. A nyár vége felé felhúzták, „kinyűtték" a földből. Hagyomány szerint „Anna napkor" (július 26-án) szakadt meg a kender szára, és csak ezután kezdődhetett meg a feldolgozás előkészítése.

Tulajdonképpen az embermagasságnyira megnőtt kenderszárak felső leveles, lombos részén beérett magok jelezték, hogy a növény megmunkálásra beérett. Az apró kévékben „marokba" szedett kendert saját szállal kétszer átkötve, ott a földön „gulába" összerakva néhány napig szárították, majd ott a száraz magot ponyvára tették és kicsépelték.

Vigyáztak a magra, mert a következő évre is kellett a vetéshez. Télen meg a tyúkoknak is csemegeként adták. Tapasztalat szerint a tyúkok az eleségükbe kevert olajos kendermagot több tojással hálálták meg.

A feldolgozás menete

Áztatás

A „kinyűtt" (kiszedett) kendert szekérre rakták, és levitték a Balatonra. Itt nyomtató rudakkal lefogva 10-12 napig áztatták a szakszerűen elhelyezett kendert. Időnként
megnézték, hogy nem kell-e igazítani a töveket, vagy nincs-e valami baj az áztatásnál? Vigyázni kellett arra is, hogy a kender túl ne ázzon, mert akkor már veszített az értékéből.

A kendermunkát - kivétel a nyűvés, áztatás - többnyire az asszonyok és az eladósorban lévő nagylányok végezték. Áztatás után a Balatonból kiszedett és szürkére ázott kender kimosva még egy-két napig a parton szikkadt. Ezután szekérre tették és hazavitték. Az udvarban, kertben a kerítéshez támasztva vagy gulába rakva a napon száradt.

Tilolás

Szép, napos, száraz időben a házak udvarán megkezdődött a „kendertörés" (tilolás).Csattogtak a tilolók, és gyűlt a selyemszálú kender „gicákban". Tilolás előtt a száraz kender tövét fatuskóra helyezve levágták. Ez elsősorban a férfiak feladata volt. A levágott tővéget és a tilolásnál keletkezett hulladék „pozdorját" a tűzhely begyújtásánál használták.

A tilolás után a szálas csomóba csavart kender további házi feldolgozásra várt. A kitilolt és már szálas-kenderfonatok (csomók) nyomása, puhítása következett. Kora ősszel, esténként az asszonyok, nagylányok egy hosszú deszkapadlón állva mezítláb taposták a kendert. A köténybe, ruhába bugyolált kendercsomót a talpukkal gyúrták. Így puhult, selymesedett a kender.

Gerebenezés

Ezután a gerebenezés, „gyaratás" következett. A gereben a kitilolt kender tisztítására szolgáló eszköz volt. Tartója egy kb. 150 cm hosszú és 25-30 cm-nyi vasszögekből készült, sűrű fogazatú vasfésű volt. A gerebent gyaratáskor a fűrészbakra kötözték.Kezdődhetett a fésülés. A tilolt kendert marokszám belevágták és áthúzták a szögek között. Közben ügyelni kellett, hogy a kezek sértetlenek maradjanak.

A gyaratás célja: a kender tisztítása, a rost szálak széthasogatása és osztályzása. A gyarató asszonyok félig feltekertek a kezükre, csuklójukra egy-egy marék kendert. Először a töve felőli részt csapkodták a gerebenbe, majd a hegye felőli rész következett. Így született a fonásra alkalmas gyaratott kender.

A gerebenezéssel kitisztított kenderből az apró pozdorjától, hulladéktól is megszabadulva, külön vált a finomabb „szála" és a durvább minőségű „kóc", amit aztán külön hasznosítottak.A szálból fonál, a kócból sikáló, géptörlő vagy kócfonal készült. A szépszálú kendert szívesebben megvették a kötélgyártáshoz a siófoki, veszprémi iparosok is.

A 2. részben szólunk: a fonásról (rokka), áspálásról, párolásról, gombolyításról, szövésről… Bemutatjuk név szerint is a helyi szövőmestereket (takácsokat).

Adatszolgáltató: †Krizsán István (1910-2003)

Forrás: Zamárdi Hírmondó (offline média)